Barion Pixel

Minden vásárlás után 3%-ot faültetésre költünk! Részletek

Skip to content

Így szoktattam le az óránkénti ébredésről a kisbabám – 1. rész

Az alvás alapvető emberi szükséglet. Mégis gyakran előfordul, hogy egy anya hónapokig vagy akár évekig is kénytelen nélkülözni a zavartalan éjjeli pihenést. Te is ebben a cipőben jársz? Üdv a klubban! Gyere és olvasd el mit tehetsz azért, hogy többet aludhassatok!

Az első gyermekem sem volt bajnok alvó, de a második rajta is túltett. 20 hónapig nem aludta át az éjszakát, sőt volt olyan, amikor 11-szer kelt fel éjjel! Hogy hogyan éltem túl ezt az embert próbáló időszakot, arról itt írtam.

A hosszútávú megoldás azonban az volt, hogy

  • elfogadtam, hogy egy baba életének első másfél évében annyira intenzív fejlődésen megy keresztül, hogy az számít ritkaságnak, ha jól alszik mindeközben,
  • megtanítottam a fiamnak hogyan aludjon el önállóan,
  • megtanítottam a fiamnak, hogy az éjjeli ébredések során is önállóan aludjon vissza.

Van, amin csak az idő segít

Szóval az első a türelem és belátás. (Ez a legnehezebb.) Mert ha neked épp egy 8-9 hónapos babád van, akkor lehet, hogy hiába vetsz be bármilyen trükköt és praktikát, akkor sem fogja átaludni az éjszakát, hiszen épp fogzik, mozgásfejlődési ugrásban van és kitört rajta az első szeparációs szorongás. (Igen, rossz hírem van: lesz ebből még pár kör…)

óránként ébredése

Ilyenkor csak a túlélésre játszhatsz, ez lehet a reális célod. Ne frusztráld magad azzal, hogy a sógornőd gyereke bezzeg két hetes kora óta alszik 12 órákat egyben. Igen, vannak, akik ebben szerencsések. Rohadt bosszantó, tudom. De gondolj arra, hogy lehet, hogy nekik másban oszt rosszabb lapokat az élet és mondjuk mozgásfejlesztésre kell majd cipelnie a gyerekét. Ne hasonlítsd magad másokhoz!

Ha viszont úgy látod, hogy épp egy picit nyugisabb szakaszban vagytok (vagy már totálisan kibuktál a kialvatlanságtól és minden mindegy), akkor jöhet az önálló alvásra tanítás. Mindenképp (hosszú) hétvégére tervezd a kezdést, mert az első 2-4 nap rosszabb lesz, mint amin javítani szeretnél. De utána már látszódni fog a javulás!

Az önálló elalvás jelentősége

Miért kell önálló elalvásra tanítani a gyermeked? Az alvásunk valójában nem egyetlen nagy és egyenletes tömb. Hanem több ciklusból áll, ahol egy cikluson belül felületesebb és mélyebb alvási szakaszok követik egymást. Minden ciklus végén van egy mikorébredésünk. 

Ez egyfajta evolúciós vívmány. A mikroébredés funkciója régen a védekezés volt. Arra szolgált, hogy alvás közben is meg tudjanak bizonyosodni őseink időről időre, hogy nem jön épp a kardfogú tigris. 

Egyfajta biztonsági ellenőrzés volt: minden úgy van, ahogy elaludtam? Ha nem, akkor baj van, felébredek! Ha minden úgy van, ahogy elaludtam, akkor minden rendben, folytatom az alvást.

A kisbabákban is ez az ősi ösztön munkál. Tehát ha cumin alszik el vagy anya cicijén, akkor ezeket fogja keresni minden egyes mikroébredésnél. Ha nem találja a szájában ezeket, akkor nem tud visszaaludni gyorsan. Teljesen felébred, hogy segítséget (és biztonságot) kérjen a visszaalváshoz. Ezért fontos, hogy segédeszközök nélkül tanuljon meg elaludni a csemetéd. 

A cikksorozatunk következő részében hamarosan bemutatjuk azokat a gyakorlati lépéseket, amelyek segítenek az önálló elalvás elsajátításában.

óránként ébredése

A kialvatlanságtól gyorsan halványuló emlékeid szeretnéd biztos helyen őrizni? Nézd meg mit ajánl közel 500 kismama!