Eltelt fél év mióta utoljára meglátogattuk a Hatvanezer Fa Mozgalom tagjait. Ideje volt hát újra csatlakoznunk pár óra erejéig a lelkes csapathoz. Megmutatjuk hol tart a két évvel ezelőtt ültetett tölgyerdő, mit jelent az elegyfa felmérés és mire kell 2 tonna makk!
Az ősz is bővelkedik feladatokban, ha valaki erdőtelepítésre adja a fejét. A Hatvanezer Fa Egyesület pedig nem kisebb célt tűzött ki, mint 60 ezer új fa ültetését. 2019 óta már több hektárnyi területet telepítettek be, erről már írtunk bővebben tavasszal. A mostani látogatásunk apropója többek között az volt, hogy ismét tudjunk egy kicsit a két kezünk munkájával is segíteni nekik ebben a hasznos és nemes célban.
Ők az a csapat, akiket minden hónapban támogatunk a segítségetekkel. Nekik utaljuk ugyanis a bevételünk 3%-át, így téve fenntarthatóbbá a Szülőverzumot. A rendszeres pénzbeli adománynak hála nem csak az általunk felhasznált papírt tudjuk „jóvá tenni” a természetben, hanem annál sokkal több új fa ültetéséhez is hozzájárulunk.
Az volt a mostani feladatunk, hogy felmérjük az elegyfákat a tölgyek között. Hiszen ahhoz, hogy egy erdő összetett ökoszisztémáját a lehető legjobban utánozzuk, szükség van a tölgyesben más fa fajokra is. Ezeket kellett megkeressük minden egyes sorban és karókkal jelölnünk. Az idei év aszálya rendesen tizedelte sajnos az állományt.
A szép napsütésben, jó társaságban nagyon hamar elröppent az idő. Láttunk szarvasokat, vadnyulat, a távolban fácán csapatokat. Fantasztikus volt ennyire közel lenni a természethez!
Az elegyfa felmérés után megnéztük azt a tartályos tűzoltókocsit, amelyet nemrég vettek az egyesület tagjai az összegyűlt adományokból. Ezzel jövőre már eredményesen vehetik fel a harcot az extrém szárazság ellen és sokkal több facsemetét lehet locsolással megmenteni. Jó érzés volt látni, hogy ehhez egy kicsit mi is hozzájárulhattunk.
Mint megtudtuk, szeretnének még hamarosan egy újabb területet bevetni és még egy tölgyest elindítani, amihez körülbelül 23 mázsa makkra van szükség. Ennek már majdnem a fele meg van: több, mint 1 1 mázsát már összegyűjtöttek a lelkes csabai támogatók! Annyira elkapott minket a hév, hogy a gyerekekkel másnap a közeli játszótéren mi is makkokat gyűjtöttünk.
Az aprónép élvezte az avarban turkálást, egy óra alatt sikerült nagyjából egy kilónyit összeszedni. Ezzel egy pici lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy élhetőbb legyen a Föld és a mi gyerekeink gyerekei is fák árnyékában játszhassanak!
Ha ti is szeretnétek támogatni a Hatvanezer Fa Egyesületet, akkor válasszatok a Szülőverzum bababoltjából termékeket vagy közvetlenül is utalhattok nekik ide:
Név: Hatvanezer Fa Egyesület
Adószám: 19168155-1-04
Bankszámlaszám: 10402609-50526854-56751014