Újbuda egyik kedvelt találkozási pontja a Bikás park. A hatalmas zöld terület körül meglepően kevés helyre tud beülni egy kávéfüggő – pláne, ha babástul érkezik.
Sorozatunk 1. részében a szintén XI. kerületi Kockacukor magasra tette a lécet, de szerencsére nem kell messzire menniük a helyieknek, ha kipróbálnának más bababarát kávézót is.
Merre találod ezt a gyerekbarát helyet?
A Bikás parki metrómegállótól indulva a régi szocreál szolgáltatóház oldalában menj tovább a parkoló felé. Kb. kétszáz méter után bal kéz felől megpillantod a kávézót. Messziről úgy tűnhet, hogy zárva van – nem sok fény szűrődik ki a hely furcsa kialakítása miatt, de ez ne tévesszen meg, lépj be bátran!
Bohém lazaság minden téren
Ha gyerekkel jelensz meg valahol, akkor bizony sokszor kerülsz kényelmetlen helyzetbe. Mert a picik sokat hangoskodnak, a kicsik meg több morzsát gyártanak a földre, mint amennyi a szájukba jut végül. A Montázsban nem kell feszengj ezek miatt!
Az elsőre fura térelosztása a kávézónak valójában zseniális: ha az utcáról belépsz, akkor tulajdonképpen egy fedett teraszon találod magad. A térkő burkolatot nem kell félteni a gyerekektől, ahogy az enyhén viseltes vastag szőnyeget és a vidám citromsárga, de szintén szebb napokat látott kanapékat sem. Ettől gyorsan belazul minden anyuka és hagyja, hogy a csemetéje felfedezze a hosszú és játékokkal megrakodott dobozos polcrendszert.
Ezen a területen összpontosulnak a baba-mama párosok, triók és kisebb csoportok. A terasz másik felében kerthelyiséget idéző asztalok foglalnak helyet, mögöttük kisebb színpad. Ha közepes méretű közönségnek kerestek rendezvényhelyszínt, akkor ki is bérelhetitek ezt a termet.
TIPP: Minden péntek este minőségi kulturális programok várják a felnőtteket, többek között szuper élőzenés koncertek.
Friss és változatos falatok jó áron
Ha beljebb lépsz egy ajtóval, akkor a kávézó szívében találod magad: itt találod a pultot, melyben a naponta változó kínálatot gusztálhatod. Nagyon jó ár-érték arányú, frissen készült szendvicsek, saláták és sütemények várják az éhes vendégeket. A cappuccino-juk az egyik legfinomabb a környéken és gyakran ezt is művészi szinten tálalt tejhabbal kapod.
TIPP: Ne hagyd ki a lazacos croissant-t vagy a túrós bureket, ha valami különlegesre vágysz! Az édesszájúaknak csak annyit mondok: csokis-mogyoróvajas pite. 😉
A dolgozókra is gondoltak
A pult melletti placcon kávéházi asztalkák és kanapék foglalnak helyet, gyakran látni itt kisebb munka megbeszéleseket tartó, skype-konferenciázó vagy épp csendesen a laptopjába merülő embereket. Ha még beljebb sétálsz, a mosdók felé, akkor megcsodálhatod kortárs művészek alkotásait az épp aktuális kiállítás keretében.
TIPP: Hátul, a legeldugottabb sarokban egy „könyvtárszoba” van, ami tökéletes helyszín az elmélyült munkához. Kisebb csapattal is elfértek itt és előre lefoglalhatjátok a termet.
A Montázs tehát nem csak családosoknak ideális hely, „home office-ban” dolgozóknak és igényes szórakozásra vágyó felnőtteknek is tökéletes célpont. Mindenki jól megfér egymás mellett a jól szeparált helyiségekben.
Bababarát terasz
A játékkínálat óriási a Montázsban, de igen vegyes állapotban vannak. Sok a hiányos, megrágcsált, már-már használhatatlan cucc. Látszik, hogy mindet használtan kapják, ami nem baj, mert igen gyorsan cserélődnek is, így nem unja meg a kínálatot a visszatérő totyogó vendég sem.
A már korábban említett lazaság a tisztaság terén zavarhatja a kényesebb szülőket – a feszengésmentes légkörért cserébe azonban szerintem nem nagy ár pár foltos bútor, szőnyeg vagy játék. (Ezeknek a nagy részét egyébként valószínűleg ott játszó babák okozták. Természetesen MÁSOK gyerekei – hiszen a miénk sosem tenne ilyet, UGYE? 😀 )
Kúszó-mászó babáknak a kültéri térkő burkolat nem a legkényelmesebb, de ha hozol magaddal egy piknikplédet, akkor máris megoldottad, hogy ne kopjon ki idő előtt a kisded nadrágja.
A kicsiknek több etetőszék és kis asztal – kis szék garnitúra adja meg a komfortos evési lehetőséget. Ha pedig tele a pelus, akkor hátul a mozgáskorlátozott mosdóban van kialakítva pelenkázó sarok. Ugyanitt találunk egy fotelt is, ami a szoptatós anyáknak jelent nagy segítséget.
SZÜLŐVERZUM GYEREKBARÁT PONTSZÁM: 10/7,5
Szoptatási lehetőség: van, de a mozgáskorlátozott wc-vel egy helyiségben – 1 pont
Pelenkázási lehetőség: van, kényelmes – 2 pont
Játszósarok: van, de mennyiségben erősebb, mint minőségben – 1,5 pont
Etetőszék: van, több is – 2 pont
Egyéb: télen kicsit hűvös a fedett terasz még a plafonra szerelt hősugárzókkal együtt is, nyáron pedig a klíma hiánya miatt szintén pár fokkal eltér a hőmérséklet az igazán kellemestől – 1 pont
Cím: XI. kerület, Etele út 55.
Nyitvatartás:
- hétfő-csütörtök: 9:00-21:00
- péntek: 9:00-22:00
- szombat-vasárnap: zárva
Kisbabáddal már sok szép élmény gyűlt össze a telefonod memóriájában? Válogasd ki a legfontosabbakat és készíts életre szóló, személyes ajándékot csemetédnek: a Babakaland prémium babanapló segítségével!