Barion Pixel

INGYENES SZÁLLÍTÁS 20 ezer forint felett. Kuponkód: SZV_FREE

Skip to content

A 4 legjobb altatódal, ami megkönnyíti az esti rutint

Friss szülőként az egyik legelső döntésünk, hogy hogyan szeretnénk elaltatni a gyermekünk. Tengernyi esti rutin közül lehet választani, de szinte mindben javasolják, hogy elalvás előtt énekeljünk a kisbabánknak. Anya és apa hangja ugyanis megnyugtatja a piciket, kellemesen ellazulnak tőle. Ez pedig a lehető legjobb alapja egy békés elalvásnak! Szerinted melyik a legjobb altatódal? Ha nem tudod, adunk 4 tippet!

Emlékszem mennyire zavarban voltam, amikor a kislányomnak először kellett volna énekelnem. Borzasztó hangi adottságaim vannak, amit a suliban és családi körben sem felejtették el az orrom alá dörgölni, ahányszor csak énekelni kezdtem. Sokáig kifejezetten gátlásos voltam emiatt.

anya hangja a legszebb

Szorongtam, hogy hogyan fogok énekelni anyaként. Elborzasztott a gondolat, hogy szegény gyerekeimnek mindennap hallgatnia kelljen a hangomat, ami úgy szól, mint egy repedt fazék. Sőt, egyszer régen olvastam valahol, hogy a gyerekek zenei hallását nagyban befolyásolja, hogy kicsiként mennyire tisztán énekeltek neki. Na, gondoltam, akkor erről ennyit, egyik gyerekem se lesz egy zenei tálentum…

Ennek ellenére mindennél jobban szerettem volna, ha sok mondóka és ének között nőjenek fel, mert tudtam, hogy anya hangja nekik akkor is a legszebb dallam, ha történetesen hamis. Nem akartam megfosztani őket az önfeledt éneklés örömeitől. Tudtam, hogy ha azt látják, hogy én merek énekelni, akkor ők is szívesen fogják kiereszteni a hangjukat.

„Halkan jegyzem meg: a most 4,5 és 2 éves gyerekeim imádnak énekelni és hiába engem hallottak legtöbbször dalolni, mégis tiszta énekhangjuk lett!”

A 4 legjobb altatódal, amit te is biztosan el tudsz énekelni

Ilyen előzményekkel indultam, hogy megtaláljam melyik a legjobb altatódal, amit még én is el tudok énekelni. Szerettem volna magyar dalokat gyűjteni, amelyek kellően dallamosak. Könnyen megjegyezhető szöveget kerestem, ami kapcsolódik az elalvás témájához.

Nálunk az alábbi 4 dal vált be. Külön kiemelném a Bóbitát, ami abszolút kedvenc lett. Eddig körülbelül tizenhatezerszer énekeltem el és már álmomból felriasztva is tudom a dalszövegét.

Légy bátor, kísérletező: mindegyik dalt lehet csak szavalni is vagy szöveg nélkül dúdolni, ahogy éppen jól esik! Dalra fel!

Weöres Sándor: Bóbita 

Bóbita, Bóbita táncol,

Körben az angyalok ülnek,

Béka hadak fuvoláznak,

Sáska hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,

Szárnyat igéz a malacra,

Ráül, ígér neki csókot,

Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,

Hajnali ködfal a vára,

Termeiben sok a vendég,

Törpe király fia, lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,

Elpihen őszi levélen,

Két csiga őrzi az álmát,

Szunnyad az ág sűrűjében.

Weöres Sándor Bóbita c. versét Halász Judit énekli

Tente baba, tente

Tente, baba, tente,

szemeidet hunyd be,

aludj, ingó-bingó,

kicsi rózsa bimbó!

Alszik az ibolya,

csicsija, babája.

Tente baba, tente,

Itt van már az este,

Bólogatnak szépen,

Csillagok az égen.

Tente baba, tente

József Attila: Altató

Lehunyja kék szemét az ég,

lehunyja sok szemét a ház,

dunna alatt alszik a rét –

aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,

alszik a bogár, a darázs,

velealszik a zümmögés –

aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,

– s mig szendereg a robogás –

álmában csönget egy picit –

aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,

szunnyadozik a szakadás,

máma már nem hasad tovább –

aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,

az erdő, a kirándulás,

a jó cukor is aluszik –

aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg

golyót, megkapod, óriás

leszel, csak hunyd le kis szemed, –

aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!

Vadakat terelő juhász!

Látod, elalszik anyuka. –

Aludj el szépen, kis Balázs.

József Attila Altató c. versét Koncz Zsuzsa énekli

Zelk Zoltán: Este jó, este jó

Este jó, este jó

este mégis jó.

Apa mosdik, anya főz,

együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék

víznótát fütyül

bogárkarika forog

a lámpa körül.

A táncuk karikás,

mint a koszorú,

meg is hal egy kis bogár:

mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc

táncol a plafon,

el is érem már talán,

olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék

messzire szalad,

mint a füst, elszállnak a

fekete falak.

Nem félek, de azért

sírni akarok,

szállok én is mint a füst,

mert könnyű vagyok…

Ki emel, ki emel

ringat engemet?

kinyitnám még a szemem,

de már nem lehet….

Elolvadt a világ,

de a közepén

anya ül és ott ülök

az ölében én.

Zelk Zoltán Este jó c. versét Bérczesi Róbert énekli

Az esti rutin egy nagyon jellemző mozzanata a kisbabás éveknek. Megérdemli, hogy papírra vessék és örökre fennmaradjon a családi legendáriumban. Nézd meg, hogy hol őrzi legféltettebb emlékeit már több, mint 500 elégedett kismama!

Te már mindent beszereztél, ami jól jöhet a szülés utáni első időkben? Ha nem vagy biztos benne, nézd meg a 24 db kupont rejtő babakelengye listánkat, ami segít, hogy felkészülten várhasd a kisbabád.

[]